Monthly Archives: május 2016

Interkulturális készségek a gyakorlatban – Erasmus+ konferencia

Erasmus+ konferencia az elmúlt év legjobb projektjeinek bemutatkozásával a köznevelés, a szakképzés és a felnőtt tanulás területéről.

A Tempus Közalapítvány rendezvényének a célja, hogy megismertesse és széles szakmai közönség számára tegye hozzáférhetővé az Európai Unió oktatást és képzést támogató programjában megvalósított nemzetközi együttműködések tapasztalatait, módszertanát és az intézményekben folyó munka szakmai eredményeit.

A konferencia időpontja: 2016. május 26. csütörtök

Helyszíne: Aranytíz Kultúrház 1051 Budapest, Arany János utca 10.

A meghívó megtekinthető:
http://www.tka.hu/showNewsletter.php?ref=47

További részletekért kattintson az alábbi linkre:
http://tka.hu/rendezveny/5356/interkulturalis-keszsegek-a-gyakorlatban-erasmus-konferencia 

Tanulmánykötet a MEK-ben

Örömmel értesítem Önöket, hogy a 11. MELLEarN Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Győr, 2015. október 15. tanulmánykötete felkerült a Magyar Elektronikus Könyvtárba.

Elérhetősége: http://mek.oszk.hu/15300/15394

Címe: Tudás, társadalom, felelősség : Felsőoktatás és társadalmi felelősség:
tudástranszfer partnerségi akciókban és elkötelezettségben = Knowledge,
society, responsibility : higher education and social responsibility:
knowledge transfer through collaborative actions and engagements /
szerkesztő Fodorné Tóth Krisztina.

[epale newsletter] Health literacy and Migrant Education

Electronic Platform for Adult Learning in Europe hírlevele:
http://ec.europa.eu/epale/en/newsletters/health-literacy-and-migrant-education

kép4

EAEA – European Association for the Education of Adults legújabb hírlevele

kép3

 

Az Európai Felnőttképzési Kutatási és Fejlesztési Intézetek szervezetének hírlevele az alábbi linken olvasható:
http://us5.campaign-archive1.com/?u=b04b374858f0d7baa6c0a5b21&id=b4475c09a6&e=6331c16a8e

2017. évi 13. LLL Konferencia előadásai, képei + Előadások, konferencia program és képgaléria – Budapesti Gazdasági Egyetem

Felsőoktatás, életen át tartó tanulás és az ENSZ fenntartható fejlesztési célok megvalósítása

A tanulmánykötet itt olvasható: Mellearn kötet 2017

  1. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia programja

Helyszín: Budapesti Gazdasági Egyetem Főépület (1055 Budapest, Markó u. 29-31. – Aula)

  1. április 20. – csütörtök

09.00 – 09.30  Regisztráció – Kávé/Frissítők – Aula előtti tér

09.30 – 10.00 Köszöntők – Aula

Köszöntőt mond: Heidrich Balázs, Rektor – Budapesti Gazdasági Egyetem

Rostoványi Zsolt – Budapesti Corvinus Egyetem/MELLearN Elnök felkérésére Szántó Zoltán – Budapesti Corvinus Egyetem Oktatási Rektor-helyettese

Levezető elnök: Németh Balázs – MELLearN ügyvezető elnök

10.00 – 12.00 Plenáris előadások I. – Aula

Felkért előadók:

Levezető elnök: Rostoványi Zsolt – Budapesti Corvinus Egyetem/MELLearN Elnök felkérésére
Szántó Zoltán – Budapesti Corvinus Egyetem Oktatási Rektor-helyettese

Kérdések, hozzászólások

12.00 – 13.00  Ebédszünet – Szendvicsebéd

13.00 – 14.00  Plenáris II/Kerekasztal beszélgetés – Aula

Felkért résztvevők:

  • Benedek András – Budapesti Műszaki Egyetem
  • Lükő István – Pécsi Tudományegyetem, KPVK
  • Hrubos Ildikó – Budapesti Corvinus Egyetem
  • Szemethy László – Szent István Egyetem
  • Könczey Réka – OFI, Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
  • Vaszkó Csaba – WWF

Felkért levezető elnök: Beke Márton – Tempus Közalapítvány

Kérdések, hozzászólások

14.00 – 14.30  Kávészünet

14.30 – 17.00  Szekció I. – tervezetten négy témakörben (A-B-C-E)

                               Szekciók:

  • A.) A felsőoktatás szerepe az ENSZ fenntartható fejlesztési célok (SDG) és az Agenda 2030 megvalósításában: gazdasági és társadalmi dimenziók; + D.) Életen át tartó tanulás és fenntartható környezetvédelem a felsőoktatás bevonásával: lehetőségek és korlátok – 250. számú terem
    Felkért szekció-elnök: Mika János – EKE és Lükő István – PTE

Lükő István: Oktatás és fenntarthatóság: Holisztikus, rendszerszemléletű és multidiszciplináris megközelítések
Koller Inez Zsófia: Az előzetes tudás mérésének vizsgálata a menekültválság tükrében
Biró Kinga: A természettudományok oktatásának jelenlegi helyzete – megoldási javaslatok a köznevelésben – szakképzésben
Könczey Réka: Fenntarthatósági tematikájú tanulási helyzetek a felsőoktatásban – eredménytelen és bevált módszerek
Battay Márton: Egy nagy múltú továbbképzés tapasztalatai és perspektívái
Mika János: A Fenntartható Fejlődési Célok (2016-2030) hasznosítása a földrajz felsőoktatásban

  • B.) Felelős egyetem – a felsőoktatás felelőssége – Aula
    Felkért szekció-elnök: Géring Zsuzsanna – BGE

Csillik Olga – Daruka Magdolna: Hibrid oktatás lehetőségei a felsőoktatásban
Bódis Lajos: A mesterszakosok munkavállalása három budapesti egyetem gazdasági szakjain: vállalati munkaerő-politikák, hallgatói és munkavállalói stratégiák, egyetemi alkalmazkodás
Juhász Judit: A civil társadalom és az egyetemi hallgatók együttműködése – Service Learning a Szegedi Tudományegyetemen
Gátas-Aubelj Katalin: Diszlexiás hallgatók helyzete a felsőoktatásban
Szabó Csilla Marianna: Pilot nyelvi projekt a Dunaújvárosi Egyetemen
Koltai Zoltán: Munkatársaknak szóló nyelvi képzés a Pécsi Tudományegyetemen. Tapasztalatok és jövőre vonatkozó elképzelések

 

  • C.) Az életen át tartó tanulás és a minőségi oktatás összefüggései az UNESCO GRALE3 tükrében – 251. számú terem
    Felkért szekció-elnök: Kraiciné Szokoly Mária – ELTE és Loboda Zoltán – OH

Németh Balázs: UNESCO GRALE3 és a felsőoktatás felelőssége
Kocsis Mihály: Fenntarthatóság és pedagógusképzés
Simándi Szilvia: Nyitott tanulás – közösségben tanulás
Tóth Marcell László: A GazMag online magazin ökológiai lábnyoma 2016
Szederkényi Éva: „Idegen nyelvi készségfejlesztés, mint a kiegyensúlyozott képzési életpálya és a holisztikus, fenntartható fejlődési programszemlélet eleme (a Globális Jelentés a Felnőttkori tanulásról és a felnőttoktatásról GRALE III, 6.2.2, 6.2.3 pontjai tükrében)”

 

  • E.) Fenntartható fejlődés: a minőségi oktatás és tanulás finanszírozása: esélyek és kényszerpályák – II. em. Lotz-terem
    Felkért szekció-elnök: Kálmán Anikó – BME és Kerekes Sándor – KE

Reisz Terézia: Felnőtt tanuló nők az iskolában
Bartók István: Fenntartható intézményi stratégia – egyéni fejlődés
Pál Balázs Gyula: Az alacsony iskolai végzettségűek fejlesztésének lehetősége a tranzitfoglalkoztatási programok vonatkozásában – fenntarthatóság és minőség a képzés sikerének érdekében
Gál Zoltán: ’Mind the gap, avagy a szakadék szélén táncolás’: a magyar felsőoktatás alulfinanszírozottsága és következményei
Bitáné Biró Boglárka – Fodorné Tóth Krisztina: Nyílt online képzések fenntarthatósági tényezői

18.30 – 20.00  A Budapesti Gazdasági Egyetem fogadása – Aula

  1. április 21. – péntek

08.00 – 09.00  MELLearN Közgyűlés a tagintézmények vezetői és képviselői részvételével
(Csak meghatalmazással rendelkező intézményi képviselőknek!) – II. em. Lotz-terem

09.00 – 11.00  Szekció II. – (A-B-C-E)

  • A.) A felsőoktatás szerepe az ENSZ fenntartható fejlesztési célok (SDG) és az Agenda 2030 megvalósításában: gazdasági és társadalmi dimenziók; + D.) Életen át tartó tanulás és fenntartható környezetvédelem a felsőoktatás bevonásával: lehetőségek és korlátok – 250. számú terem
    Felkért szekció-elnök: Zádori Iván – WCCI CEEC, PTE

Zádori Iván: Fenntartható fejlődési célok és az OVHR-modell a felsőoktatásban
Horváth László: A felsőoktatási innovációk fenntarthatóságának támogatása a szervezeti tanulási kapacitás segítségével
Gyarmati László: Zöld Egyetem projekt: eredmények, lehetőségek és korlátok
Kovács Zsuzsa: Nemzetközi együttműködés a doktoranduszok támogatása terén

  • B.) Felelős egyetem – a felsőoktatás felelőssége Aula
    B1 szekció: szekcióvezető: Géring Zsuzsanna –BGE

Bajner Mária: Az életnek tanulunk vagy karrierre készülünk
Polónyi István: Az egyetem felelőssége és a munkaerő-piaci illeszkedés
Török Erika: A duális képzés magyarországi felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe
Sipos Anna Magdolna: Az életen át tartó tanulás a képzők képzésében a publikálási és a tudománymetriai kényszerek tükrében
Péntek Imre: Adatokon alapuló gyakorlatok a felsőoktatásban, különös tekintettel a romániai kontextusra

B2 szekció: szekcióvezető: Csillag Sára – BGE Közösségi tér

Méreiné Berki Boglárka: Helyi szegénység elleni küzdelem a részvételi akciókutatás segítségével
Málovics György: Az egyetemek oktatási és kutatási tevékenységen keresztül történő felelősségvállalásának progresszív eszközei – science shop, részvételi akciókutatás és service learning
Orosz Beáta: A fenntartható egészségtudat kialakításának szerepe az értékelvű társadalom kiépítésében
Csillag Sára – Géring Zsuzsanna: Csalással az élre? A szakirodalmi és az érintett diskurzus összehasonlítása a hallgatói csalással kapcsolatban

  • C.) Az életen át tartó tanulás és a minőségi oktatás összefüggései az UNESCO GRALE3 tükrében – 251. számú terem
    Felkért szekció-elnök: Kraiciné Szokoly Mária – ELTE és Loboda Zoltán – OH

Feketéné Szakos Éva: A felnőttkori tanulás és képzés hatásai az egészségre – kutatási eredmények és a GRALE 3 jelentés tükrében
Kraiciné Szokoly Mária: Egészségfejleszés az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karon
Végh Ágnes: A szakmai tanárképzés, mint az életen át tartó tanulás egyik formája

  • E.) Fenntartható fejlődés: a minőségi oktatás és tanulás finanszírozása: esélyek és kényszerpályák –II. em. Lotz-terem

Jánosi Imre: A hazai természettudományos felsőoktatás sorvadásáról
Sass Judit – Bodnár Éva: A dolgozók jólléte mint a fenntartható fejlődés feltétele és indikátora a felsőoktatásban
Rácz Ildikó – Kiss Bettina Boglárka:„Az egész életen át tartó tanulás (life long learning) jogi keretei a munka világában, különös tekintettel a munkaviszonyra” című, készülő tanulmánykötet bemutatása
Kiss Károly: Egyetemek a digitális korban
Zimányi Krisztina: A felelős egyetem módszertani aspektusai

11.00 – 11.15  Kávé/frissítők

11.15 – 12.30  Plenáris előadások III. – Aula

Előadók:

Beszámolók a szekciók munkájáról

Kérdések és hozzászólások

Felkért levezető elnök: Sass Judit – Budapesti Corvinus Egyetem

12.30 – Elutazás

A tervezett program folyamatosan frissül. A változtatás jogát a szervezők fenntartják!

Jelentkezési lap és további részletek, érdekességek: https://mellearn.hu/mellearn_2017/

A konferencián elhangzó előadásokból és prezentációkból MELLearN e-tanulmánykötet készül!

A szekció-előadások absztraktjait a felkért szekció elnökök és társelnökök bírálják el!

MELLearN titkárság – 2017. április

Fotók:

dav

dav

dav

mde

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

2016.

MELLearN Intenzív Szakmai Szeminárium

A szemináriumon készült képek és a szekció előadások pdf anyagai az alábbiakban láthatóak:

Köszöntő beszédek: BCE – Dr. Sass Judit

BME – Dr. Kálmán Anikó

Tempus Közalapítvány – Tordai Péter

Plenáris előadások: EMMI – Dr. Solti Péter: Az állami felsőoktatási intézményirányítás elmúlt két évének tapasztalatai

BGE/MRK – Sándorné Dr. Kriszt Éva: Felsőoktatási menedzsment – különös tekintettel a gazdasági felsőoktatásra

SZE – Dr. Kovács Zsolt: (Integráció + Generációváltás)*gazdasági-társadalmi környezet változása = Új működési modell a Széchenyi István Egyetemen

DUE – Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika: „Intézményi válaszok a hallgatói lemorzsolódás csökkentésére a felsőoktatásban”

  1. szekció: Sokféleség a felsőoktatásban – képesség, fejlesztés és képességfejlesztés. Szekcióvezető: BCE – Dr. Sass Judit

 

  1. szekció: Tananyag-fejlesztés partnerségben és a VPL/RPL modellek alkalmazásának kihívásai. A hatékony oktatásszervezés kihívásai és jelenségei.

Szekcióvezető: DUE – Cserné dr. Adermann Gizella

 

  1. szekció: Intézményi változások, menedzsment és felsőoktatási HRC. Térségi kooperációk és innovációk gazdasági, társadalmi, valamint környezeti relációkban. Szekcióvezető: SZE – Dr. Döbör András

 

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

sdr

sdr

sdr

sdr

sdr

sdr

sdr

sdr

dav

dav

dav

dav

sdr

sdr

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

sdr

sdr

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

sdr

sdr

sdr

sdr

sdr

sdr

dav

dav

sdr

sdr

sdr

sdr

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

dav

 

A MELLearN – Felsőoktatási Hálózat az Életen Át Tartó Tanulásért Egyesület intenzív fejlesztő szemináriumot szervez a TEMPUS Közalapítvány támogatásával az alábbi témában:

Az életen át tartó tanulás felsőoktatási kontextusai: egyén, szervezet és hatékony felsőoktatás-menedzsment

Helyszín: TEMPUS Közalapítvány: 1077-Budapest, Kéthly Anna tér 1. – VI. em., Brüsszel terem

Időpont: 2016. december 7. de. 10.00 – 15.00 óra között

Jelentkezés:

Kérjük, hogy a MELLearN honlapon a témához kapcsolódó linken letölthető jelentkezési lapot küldje meg számunkra 2016. november 25-ig az alábbi e-mail címre: csuka.dalma.ilona@gmail.com

Online jelentkezési lap

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A programon történő részvételről a MELLearN igazolást ad a résztvevőknek.

Tervezett program

09:00 – 10:00 Regisztráció

10:00 – 10:30 – Köszöntők – levezető elnök: Dr. habil Németh Balázs – MELLearN Ügyvezető elnök

Prof. Dr. Rostoványi Zsolt – MELLearN Elnök köszöntőjét tolmácsolja Dr. Sass Judit, Budapesti Corvinus Egyetem intézményi képviselő

BME – Dr. Kálmán Anikó

Tempus Közalapítvány –  Tordai Péter

10:30 – 12:00 Plenáris előadások:

Meghívott plenáris előadóink:

  • EMMI – Dr. Solti Péter: Az állami felsőoktatási intézményirányítás elmúlt két évének tapasztalatai

2014 novemberében jelentek meg a felsőoktatási intézmények életében a kancellárok. A kancellári rendszer működését óvatos várakozás és kétkedés fogadta. Két év elteltével kijelenthető, hogy összességében a kancellárok az intézmények működését stabilizálták, megteremtették a lehetőséget arra, hogy az intézményeket vezető rektoroknak a szűkebben vett alaptevékenységgel kelljen elsősorban foglalkozniuk, ne terheljék őket a napi működésből eredő nehézségek. Kérdés, hogy ezzel a változással mit kezdenek a rektorok, hogyan segíthetik tovább az intézményi működést a kancellárok, a rendszer továbbfejlesztése során mi lehet a konzisztórium és a fenntartó szerepe.

  • BGE/MRK  Sándorné Dr. Kriszt Éva: Felsőoktatási menedzsment – különös tekintettel a gazdasági felsőoktatásra

Bevezetés
Felsőoktatásunk elhelyezése a nemzetközi és a hazai környezetben. Milyen kulturális örökségekkel kell számolnunk, amelyek a felsőoktatási stratégiaalkotást is meghatározzák.
A motivációkról, a munkaerő-piaci igények változásán át az értékrend változásig.
A folyamatos változás és változtatás következményei.

Az átalakítás során előtérbe kerülő kérdések
A magyar felsőoktatás stratégiájáról, az intézményi stratégiáról és irányításról. Az átalakítás során előtérbe kerülő kérdések. Az irányítási rendszer átalakításáról és ebben az emberi tényezők szerepéről. Miért nem automatizálhatóak a folyamatok a felsőoktatásban? A motiváció és a bizalom szerepe. Mit jelent a differenciált struktúra és milyen differenciált stratégiai célokat igényel? Jó és rossz gyakorlatok megismerése, versenytársak elemzése.

A gazdaságtudományi képzés jövőjéről
Az alapszakok és a mesterszakok fejlesztéséről, a nemzetköziesítésről és a gazdasági szakirányú továbbképzésben és felnőttképzésben való fokozottabb, a munkaadókkal összehangolt szerepvállalás erősítéséről. A stratégia lebontásában szólunk a képzési kínálat felülvizsgálatáról, az intézmények közötti együttműködés és munkamegosztás fejlesztéséről.
A munkaerő-piaci szereplőkkel való együttműködés erősítésének szükségessége és lehetőségei. A stakeholder szemlélet erősítése. A finanszírozási módok lehetőségek és javaslatok bemutatása.

Összefoglalva
A stratégia nyomon követése, az eredmények értékelés. Hogyan mérhető és hogyan minősíthető a felsőoktatás teljesítménye?

  • SZE – Dr. Kovács Zsolt: (Integráció + Generációváltás)*gazdasági-társadalmi környezet változása = Új működési modell a Széchenyi István Egyetemen

A felsőoktatás Magyarországon folyamatos fejlődésen ment keresztül az elmúlt 25 évben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mára hátradőlhetünk, és élvezhetjük az eddig reformok, fejlesztések gyümölcseit. Időközben új kihívások, új körülmények jelentek meg, amelyek újra komoly dilemma és válaszút elé állítják a felsőoktatási intézményeket. Ilyen problémák: a tömegoktatás, az új generációk megjelenése, és eltérő igényei, a csökkenő hallgatói létszám, a térség társadalmi és gazdasági elvárásai, intézményszerkezeti átalakulások (integrációk). Mindez kultúraváltást igényel az intézményektől: feladat alapú finanszírozás, piaci gondolkodás, oktatási módszerek megújítása (tudásmegosztás), azaz teljes kultúraváltást.

  • DUE – Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika: „Intézményi válaszok a hallgatói lemorzsolódás csökkentésére a felsőoktatásban”

A hallgatói lemorzsolódás kockázata a felsőoktatás egészére jellemző olyan aktuális probléma, amely több szempontból is megközelíthető, legyen az akár pedagógiai, szociológiai, oktatáspolitikai, vagy gazdasági megközelítés. A probléma kezeléséhez fontos annak meghatározása, hogy kit tekintünk lemorzsolódó hallgatónak, hol (milyen területeken, képzési szinteken) jelentkezik hangsúlyosan a lemorzsolódás, illetve melyek annak fő okai. Ezt követően alakíthatók ki intézményi jó gyakorlatok a hallgatói lemorzsolódás csökkentésére, melyet érdemes komplex rendszerben, a hallgatói sikerességet fókuszba állítva megközelíteni.

12:00 – 12:30 Rövid ebédszünet

12:30 – 14:30 Műhelymunka:

Műhely-témák:

  1. szekció: Sokféleség a felsőoktatásban – képesség, fejlesztés és képességfejlesztés. Szekcióvezető: BCE – Dr. Sass Judit
  • BCE – Dr. Daruka Magdolna, Dr. Csillik Olga: Felsőoktatási innovációkat támogató kompetenciafejlesztések rendszere

Az elmúlt években tovább nőtt a szakadék a közoktatási intézmények és a felsőoktatási intézmények között. Míg a közoktatásban módszertani innováció figyelhető meg, a felsőoktatás területén lassabban történik a megújulás. Ennek egyik oka, hogy az egyetemi oktatóknak elenyésző része rendelkezik tanári végzettséggel, illetve kis számban történt körükben tanári kompetenciáikat feltáró vizsgálat, amely alapját jelentheti a továbbképzési rendszerek kidolgozásának.

A Budapesti Corvinus Egyetemen 2013 és 2015 között több vizsgálat segítségével tártuk fel az oktatók tanári kompetenciáit és képzési igényét, és ezen eredmények alapján újítottuk meg módszertani képzésüket. E továbbképzések célja, hogy az egyetem oktatóit olyan, a mindennapi munkájukat segítő kompetenciákhoz juttassa, amelyekkel az egyetemi foglalkozások tervezése, saját tanári tevékenységük és a hallgatók tanulása eredményesebbé és élményszerűbbé tehető.

A foglalkozások kiscsoportos formában zajlanak, és lehetővé teszik, hogy a részvevők saját élményeikre alapozva, társas tanulás során dolgozzák fel az egyes témákat, amely elindíthatja a résztvevők közötti tudáscserét, és hosszabb távon is biztosíthatja az oktatómunka során szükséges együttműködést.

A képzés végére a résztvevők alapvető ismeretekkel rendelkeznek a tanításról és annak tartalmáról. Módszertani eljárásokat ismernek meg a hallgatók tanulási sajátosságainak feltárására, az aktív és együttműködő tanulási környezet megteremtésére, a felsőoktatásban hatékonyan alkalmazható módszerekről, illetve valódi tanítási-tanulási felületként tudják használni a Moodle-t.

  • BCE – Dr. Bodnár Éva, Dr. Sass Judit: Hogyan tud reagálni a felsőoktatás a hallgatóknál tapasztalható egyéni különbségekre

A felsőoktatásban azonosítható változások alapján a New Media Corsortium évente azonosítja a fejlesztési irányokat, kihívásokat (Horizon Report – 2015. Higher Education Edition). A Budapesti Corvinus Egyetem a Report elemei közül a hibrid oktatási lehetőségeket valamint a hallgatói igények figyelembe vételével személyre szabott tanulási lehetőségek, útvonalak kialakítását lehetővé tévő, a hallgatói haladást figyelemmel kísérő adat vezérelt értékelési rendszerek kialakítását célozta meg.

Az előadás legfőbb célja, hogy azonosítsa az ennek hátterében álló pedagógia, módszertani és pszichológiai jelenségeket és háttértényezőket. Ehhez az e-tanulás hatékonyságát befolyásoló tanulótípusok azonosítását célozzuk. E típusok megalkotásához viselkedési, mentális, pszichofiziológiai, kognitív és érzelmi jegyek egyaránt figyelembe veendők.(Bodnár,2007) Az előadásban a kognitív stílus e-tanulás befolyásoló szerepe mellett az e-tananyag tanulása során feltárható különbségek bemutatására fókuszálunk. (Bodnár, Sass, 2015)

Elképzeléseink szerint a tananyagfejlesztésnek arra kell törekednie, hogy a tananyagtartalmakat az adott hallgató kognitív stílusához igazítva jelenítse meg az e-tanulási platform. A kognitív stílus szerepe meghatározó lehet az oktatásszervezési feladatok esetén is, azaz az adott hallgató kognitív stílusához igazodó kontaktórát, tutorált tanulást és önálló tanulást érdemes szervezni. Így adott tanulócsoportból egyes tanulók nagyobb önállósággal és ennek megfelelően nagyobb mértékben alapozhatják tanulmányi előmenetelüket az e-tanulás nyújtotta lehetőségekre támaszkodva.

A vizsgálat során egyetemi hallgatókat kértünk arra, hogy a rendelkezésükre bocsájtott perszonalizált, asszociációra épülő tananyagot tanulva bizonyítsuk, hogy az azonos kognitív stílus és az ahhoz illeszkedő perszonalizált tananyag hatékonyabb együttmozgást jelez, segítve ezzel a mélyebb feldolgozást, csökkentve a lemorzsolódást.

  • HERA – Fehérvári Anikó, Szemerszki Marianna: A felsőoktatás szociális dimenziója

A felsőoktatási részvétel és hozzáférés kiszélesítésének folyamatát magában foglaló szociális dimenzió a nemzeti és az európai szintű felsőoktatás-politika központi témájává vált az utóbbi években. A felsőoktatáshoz való egyenlő hozzáférés, a felsőoktatásban való bent maradás, majd a sikeres munkaerő-piaci elhelyezkedés nem csupán az egyéni életesélyek szempontjából bír fontos jelentőséggel, hanem egy-egy ország társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődése szempontjából is.

Az előadás a magyar felsőoktatásban résztvevő hátrányos helyzetű hallgatói csoportokra vonatkozó kutatás eredményeit mutatja be, a hallgatói csoportok belépési illetve képzési életútjának vizsgálatának legfőbb tanulságait. A kutatás kitért a felsőoktatás valamennyi képzési szintjére (felsőoktatási szakképzés, alap-, osztatlan és mesterképzés, továbbá PhD-képzés) és valamennyi képzési területre. Az adatelemzésen túlmenően az előadás bemutatja a célcsoportok támogatását célzó jogszabályi háttér, a kapcsolódó országos és intézményi fejlesztéseket, a hazai példákat és a külföldi jó gyakorlatokat is.

  1. szekció: Tananyag-fejlesztés partnerségben és a VPL/RPL modellek alkalmazásának kihívásai. A hatékony oktatásszervezés kihívásai és jelenségei.
    Szekcióvezető: DUE – Cserné dr. Adermann Gizella
  • ELTE – Dr. Kovács Zsuzsa: Az innovatív tanulásszervezés és megvalósításának lehetőségei a felsőoktatásban

Mivel az oktatói feladatok professzionális ellátására való felkészítésnek nincsenek hagyományai a hazai felsőoktatásban, feltételezhetjük, hogy az informális támogatás változatos formái mentén illetve a diszciplináris és intézményi szakmai szocializáció során alakul ki az oktatók tanítással összefüggő elméleti és gyakorlati tudása (Remmik, Karm, Haamer és Lepp 2011,; Simmons 2011). Az oktatók szakmai/módszertani tanulását és fejlődését erőteljesen meghatározza az adott tudományterülethez kötődő közösség tanításról és tanulásról kialakított gyakorlata és konstruált tudása, amely támogathatja, vagy éppen gátolhatja az innovatív tanulásszervezési megoldások kipróbálását illetve meghonosodását. A műhely röviden bemutatja a témához kapcsolódó főbb külföldi és hazai kutatások eredményeit valamint alapozva a résztvevők tapasztalataira és javaslataira egy olyan szakmai támogató program kereteit törekszik körvonalazni, amely segítséget nyújthat az oktatóknak az innovációra való törekvésben szem előtt tartva az intézményi és diszciplináris kultúra sajátosságait.

  • DUE – Cserné Dr. Adermann Gizella: Képzők képzése: egy egyetem és egy állami tulajdonú ZRT együttműködése a felnőttképzés területén

A Dunaújvárosi Egyetem és a Máv Zrt a GySEV-vel együttműködve 2016-ban pilot projektet indított a két nagyvállalatnál dolgozó képzők felkészültségének javítására, aminek várható eredménye a vasúti dolgozók hatósági vizsgán való sikertelenségének csökkentése. A képzés célja a résztvevők andragógiai tudásának és oktatási készségeinek fejlesztése volt. A 3×1 hetes képzés moduljai: pedagógiai, pszichológiai, andragógiai elméleti alapozás, önismereti és személyiségfejlesztő tréning és oktatási gyakorlat. Beszámolónkban a hangsúlyt az oktatási gyakorlat módszertanának és eredményeinek a bemutatására helyezzük, ami a leginkább mutatta az egyének fejlődését. A kurzus résztvevőinek megújult módszertani kultúrája nagy elismerést váltott ki a vizsgatanításon részt vevő céges képviselők körében is, ezért az általunk kidolgozott metodikát érdemes lehet más képzők képzésénél is használni.

  • DE – Dr. Erdei Gábor: Az ASEMLLL HUB szerepe a globális LLL világában

Az ASEM LLL HUB az európai és ázsiai kontinensek politikai szervezeteinek együttműködése. A 2006-ban létrehozott ASEM (Asia-Europe Meet) az Európai Unió és az ASEAN politikai integrációk számos területen megvalósuló együttműködése (http://www.aseminfoboard.org/). Ezen szerteágazó szakmai tevékenységek között az ASEM LLL HUB az életen át tartó tanulás platformja, ahol a résztvevő európai és ázsiai országok  szakemberei öt különböző szakmai csoportban végzik elsősorban kutatásra, szakmai találkozókra fókuszáló  együttműködésüket. A kutatócsoportok az alábbi szakmai területeket fedik le (http://asemlllhub.org/researchnetworks/):

  1. IKT készségek fejlesztése, e-learning és az e-learning kultúra az LLL-ben
  2. Munkahelyi tanulás
  3. A felnőttoktatók és képzők professzionalizálódása az ASEM országokban
  4. Nemzeti LLL stratégiák
  5. ASEM LLL kulcskompetenciák

Az éves konferenciák mellett számos szeminárium és műhelymunka biztosítja a szakmai együttműködést.

 

  1. szekció: Intézményi változások, menedzsment és felsőoktatási HRC. Térségi kooperációk és innovációk gazdasági, társadalmi, valamint környezeti relációkban. Szekcióvezető: SZE – Dr. Döbör András
  • BCE – Pálvölgyi Krisztián: A képzésfejlesztési kultúra megújításának szervezeti dimenziói – tapasztalatok és tervek a Budapesti Corvinus Egyetemen

A Budapesti Corvinus Egyetem Tanárképző és Digitális Tanulási Központja pedagógusképzési feladatai mellett az intézményben zajló tanulás-tanítás minőségének fejlesztésében, módszertani gazdagításában is komoly szerepet vállal. Az elmúlt évben a Központ munkatársai egy olyan képzésfejlesztési folyamatot vittek végig, ami egy hagyományos képzésfejlesztési logikától eltérően kialakított, kimenet-orientált és hallgatóközpontú képzési program kialakításához vezetett. A fejlesztés pozitív tapasztalatainak hatására a Központ munkatársaiban megfogalmazódott az igény, hogy ezt az európai felsőoktatási szakpolitikai folyamatokban meghatározó szerepet játszó képzésfejlesztési megközelítést az intézmény szélesebb közössége számára is ismertté, elérhetővé és alkalmazhatóvá tegye, és így támogassa a képzésfejlesztési kultúra megújítását a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Hogy e megújulást hatékonyan támogathassuk, a vonatkozó irodalmakban elérhető tapasztalatok és modellek alapján elkezdtük átgondolni a felsőoktatási szervezeti változások, szervezeti tanulás problematikáját. Ennek során komplex és gazdag világ tárult elénk. Az így nyert értelmezési keretre építettük a kezdeményezésünkhöz kapcsolódó rövidebb- és hosszabb távú stratégiát. A jelen szekció-előadás ennek a munkának a tapasztalatait és eredményeit foglalja össze.

  • BCE – Dr. Aczél Petra Katalin: BCE és Székesfehérvár: együttműködési tapasztalatok

Egy új campus kialakításának folyamata számos koncepcionális kérdést vet fel, amelyek természetük szerint inkább hosszú távúak, miközben a gyakorlati lépések megtétele már rövidtávon szükségessé válik. Az előadás egyfelől e kettősség kihívásaiba, az érintett stakeholderek együttműködési eredményességébe és a jövőbeli célkitűzésekbe kíván betekintést nyújtani, különös tekintettel a módszertani megújulásra és a képzések gyakorlativá tételére.

  • SZE – Dr. Döbör András: Közösségi főiskola regionális megvalósíthatóságának megalapozása (az SZTE TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0002 projekt vonatkozó projektelemének bemutatása)

A projekt vonatkozó programeleme, a közösségi felsőoktatási képzési központ regionális megalapozása egy olyan szolgáltatása lehet a regionális felsőoktatásnak, amelytől megoldás várható a helyi közösség, a helyi társadalom problémáira. Új képzési tartalommal és kapacitással bírnak a jövő közösségi főiskolái, amelyek megalapozása történt ebben a projektben – olyan képzési forma kialakítására törekszünk, amely megoldást jelenthet gazdasági-társadalmi problémákra: az elvándorlásra és a tudás-ipar munkaerőhiányára. A közösségi főiskola nálunk mindeddig ismeretlen felsőoktatási formáció, amelynek helyi előkészítésétől azt várjuk, hogy megalapozottan képes értéktermésre.
A közösségi felsőoktatási képzési központ új intézménytípusként jelent meg a magyar felsőoktatás átalakítására irányuló koncepcióban, ezért szükségesnek láttuk kidolgozni a küldetésére, státusára, szervezeti struktúrájára és irányítási rendszerére vonatkozó javaslatunkat. A kutatás kiindulópontja az volt, hogy a kormányzat felsőoktatási stratégiája szerint a KFKK a helyi önkormányzatok (vagy önkormányzatok és vállalatok) fenntartásában egy gesztor egyetem égisze alatt működnek majd.
Az viszont még nyitott kérdés volt a kutatás kezdetekor – és véleményünk szerint a jelenlegi kormányzati elképzelések sem adnak kielégítő választ –, hogy: a különböző szereplőknek milyen feladatuk, hatáskörük, felelősségük lesz a KFKK-k létrehozásában és működtetésében; hogyan születnek a különböző szakmai döntések; hogyan biztosítható e sokszereplős feladatban a koordináció; milyen lesz a helyi szereplők és a távoli gesztor egyetem viszonya; milyen funkciókat lehet a távoli egyetemen tartani és melyeket célszerű a KFKK-kra allokálni; milyen szervezeti megoldások mellett biztosítható a leginkább, hogy a KFKK-k betöltik küldetésüket; hogyan biztosítható a megfelelő oktatói kar; hogyan garantálható egyszerre a standard akadémiai minőség és a helyi munkáltatók igényeihez történő igazodás a képzésekben; milyen irányítási és strukturális eszközökkel biztosítható a város és a térség kulcsszereplőinek kapcsolódása az intézményhez. Kutatómunkánk során a fenti kérdésekre kerestük a választ.

14:30 – 15:00 Plenáris záró esemény – levezető elnök: DUE – Dr. Szabó Csilla Marianna

Az egyes témakörökhöz a MELLearN felkér neves előadókat keynote gondolatok megfogalmazására/felvetésére, egyúttal várja tagintézményei és partnerei részéről (TEMPUS Közalapítvány és a Magyar Rektori Konferencia) előadóra, előadás-témára, szekció-vezetésre vonatkozó javaslatait!

A program előadásokra és műhelymunkára tagolódik:

Plenáris előadások – Szendvics-ebéd – Műhelymunka/world-café – Plenáris reflexiók, következtetések

A program plenáris és műhelyelőadásainak írásos anyagát önálló ebook formátumú kiadványban jelentetjük meg.

Az eligazodáshoz segítséget nyújt az alábbi térkép:
terkepA Blaha Lujza téri metro megállótól 500 méter sétálva, kb. 5 perc.

Dr. habil Németh Balázs
egyetemi docens
MELLearN ügyvezető elnök

                                                                                       

 

 

Felsőoktatási kihívások – Alkalmazkodás stratégiai partnerségben

  1. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia végleges programja

Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem (1093 Budapest, Fővám tér 8. ’E’ épület)

  1. április 21. – csütörtök

09.00 – 10.00  Regisztráció – Kávé/Frissítők – III. előadó előtt, ’E’ épület földszint

10.00 – 10.20 Köszöntők – levezető elnök: Dr. Németh Balázs – MELLearN ügyvezető elnök

Prof. Dr. Rostoványi Zsolt, Rektor – Budapesti Corvinus Egyetem

Prof. Dr. Komlósi László Imre, Rektor-helyettes – Széchenyi István Egyetem

Dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatási biztosának video-üzenete

10.20 – 12.00 Plenáris előadások I. – III. előadó, ’E’ épület földszint

Levezető elnök: Prof. Dr. Komlósi László Imre, Rektor-helyettes – Széchenyi István Egyetem

Előadók:                  

                A felsőoktatás jövője a digitalizáció korában – a német példa

Prof. Dr. Joachim Möller – Német Munkaügyi Kutatóközpont vezetője, Nürnberg – Németország

A felsőoktatási intézmények hazai és nemzetközi együttműködési lehetőségei és fejlesztési útjai
Sándorné Dr. Kriszt Éva Rektor – Budapesti Gazdasági Egyetem/Magyar Rektori Konferencia
Felsőoktatási innovációk a partnerség szervezeti kultúrájának erősítése tükrében

Prof. Halász Gábor, ELTE PPK – Neveléstudományi Intézet, Felsőoktatás- és Innovációkutató Csoport

 

A Magyar Nemzeti Bank szerepe a felsőoktatásban
Palotai Dániel – Az MNB képviselőjének előadása

Kérdések, hozzászólások

12.00 – 13.00  Ebédszünet – Aula, ’E’ épület földszint

13.00 – 14.00  Plenáris előadás II. – III. előadó, ’E’ épület földszint

Levezető elnök: Dr. habil Kálmán Anikó, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, APPI

Előadók:

Felsőoktatás, vállalkozás és Európai integráció

Prof. Dr. Bruno Dallago – Università degli Studi di Trento

Életen át tartó tanulás a társadalmi dimenzióért. A COMMIT projekt üzenetei felsőoktatási kontextusban

Committed to the Social Dimension of Higher Education (Erasmus+ COMMIT project) – Dr. Kari Seppälä – EUCEN alelnök előadása

14.00 – 14.30  Kávészünet

14.30 – 17.00  Szekció I. – tervezetten négy témakörben (A-B-C-D)

                        Szekciók:

  • , A felsőoktatás munkaerő-piaci kapcsolatai – 297-es terem, ’E’ épület 2. emelet

szekcióvezető: Dr. Vehrer Adél, Dr. Pongrácz Attila – Széchenyi István Egyetem

Dr. Batiz Enikő: A távoktatás jelene és jövője a Babes-Bolyai Tudományegyetemen
Kovács Zsuzsanna: Duális képzés – Az együttműködésen alapuló képzési forma
Dina Miletta: Szervezeti tanulási zóna – egy képzők képzése projekt tapasztalatai
Cserné dr. Adermann Gizella: Felnőttképzők a munkahelyen
Dr. Simándi Szilvia: Tevékenységalapú nyílt oktatás
Dr. habil. Reisz Terézia PhD: Andragógusok a munkaerő-piacon

 

  • , Egyetem – város kapcsolata/University – City, Region Parnership – III. előadó, ’E’ épület földszint

szekcióvezetők: Prof. Dr. Kozma Tamás, Dr. Erdei Gábor – Debreceni Egyetem

Mészáros Attila: Székesfehérvár fejlődéséért – a város és az egyetemek kapcsolata
Dr. Juhász Erika
: Kulturális tanulás Magyarországon
Tóth Dorina Anna: Közösségi felsőoktatási képzési központ koncepciója Sátoraljaújhelyen
Dr. Koltai Zoltán: Az oktatás városkaraktert alakító szerepe a mai Magyarországon
Dr. Kozma Tamás: Community Learning as PBL – A Model
Rákosi Szabolcs: Mobilis Győr – Együttműködésben a Várossal és az Egyetemmel
Benke Magdolna: Néhány gondolat a tanuló régiók, tanuló városok, tanuló közösségek elméleti vitakérdéseihez

 

 

 

  • , Kooperáció alapú képzések és innovációk. A vállalati és banki környezet innovációi – 2009-es terem, ’E’ épület 2. emelet

szekcióvezető: Dr. Bodnár Éva – Budapesti Corvinus Egyetem

 

Dr. Zimányi Krisztina: Duális képzés a gazdaságtudományi képzési területen, a BGE tapasztalatai
Dr. Bajner Mária: Karrier, pénz, vagy diploma? Egyetemi képzések reformja nemzetközi kitekintésben
Dr. Hercz Mária: TALENTUM – Tanulást támogató pilot program a Kecskeméti Főiskolán
Üröginé Ács Anikó: Partneri együttműködés lehetőségei képzési és szakmai területeken az ELTE PPK-n
Péntek Imre: Távoktatási programok Romániában, különös tekintettel a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanítóképző programjaira

 

16:00 – 17:00 – 2009-es terem, ’E’ épület 2. emelet

Panelbeszélgetés: A felsőoktatás és a vállalatok együttműködése: kihívások és megoldások
vezeti: Dr. Dunavölgyi Mária
résztvevők: Dr. Dunavölgyi Mária külkapcsolati igazgató, BCE
György Dóra, Toborzási Vezető, PwC
Suba János, Head of Corporate Communications, Vodafone Hungary

  • , Felsőoktatás Kutatási Műhelyek hálózata: képzési-, kutatási-, fejlesztési tapasztalatok megosztása – 2001-es terem, ’E’ épület 2. emelet

szekcióvezető: Prof. Dr. Hrubos Ildikó – Budapesti Corvinus Egyetem

Kraiciné Szokoly Mária PhD: Egészségfejlesztés, új szempont a diplomások képzésében
Dr. Németh Balázs: Felsőoktatási kutatások az LLP Erasmus COMMIT projektben
Márkus Zsuzsanna, Szabó Barbara: CHERD-HUNGARY- Regionalitás és határmentiség
Bitáné Dr. Biró Boglárka: Egy online kurzus résztvevőinek számszerűsíthető tulajdonságai
Koltói Lilla, Török Erika: TALENTUM – Tanulást támogató pilot program a Kecskeméti Főiskolán
Kováts Gergely: A BCE Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja: visszatekintés és előretekintés

18.00 – 18.30 Zenés műsor: Tim Nugent-Head Tóth Mátyás Duó
18.30 – 20.00  A Corvinus Egyetem fogadása Aula, ’E’ épület földszint

  1. április 22. – péntek

08.00 – 09.00  MELLearN Közgyűlés a tagintézmények vezetői és képviselői részvételével – 2001-es terem, ’E’ épület 2. emelet
(Csak meghatalmazással rendelkező intézményi képviselőknek!)

09.00 – 11.00  Szekció II. – tervezetten négy témakörben (A-B-C-D)

  • , A felsőoktatás munkaerő-piaci kapcsolatai – 297-es terem, ’E’ épület 2. emelet
    szekcióvezető: Dr. Vehrer Adél, Dr. Pongrácz Attila – Széchenyi István Egyetem

Bódis Lajos, Branyiczki Imre, Papp Bence: Az Emberi erőforrások alapképzési szak megújítása a Budapesti Corvinus Egyetemen a munkaerő-piaci igények alapján
Dr. Molnár György
: Elektronikus tanulástámogatási módszerek és lehetőségek a szakképzésben
Dr. Király Zoltán: A duális képzés és az online oktatás
Hegyi-Halmos Nóra: Az iskolai pályaorientációs tevékenységhez szükséges kompetenciák
Fodorné Tóth Krisztina: MOOC – divat és szolgáltatás
Szabó Csilla Marianna, Czifra Sándor: Egy jól szervezett online oktatás gyakorlati tapasztalatai és eredményessége

 

  • , Egyetem – város kapcsolata/University – City, Region Parnership – III. előadó, ’E’ épület földszint
    szekcióvezetők: Prof. Dr. Kozma Tamás, Dr. Erdei Gábor – Debreceni Egyetem

Dr. Erdei Gábor: A tanulási folyamatok és terek átalakulásának egy esete – tanulásintenziv ágazat szerepe a lokális tanulási tér formálásában
Dr. Kleisz Teréz: Praxisközösségek, Partnerségek
Dr. Németh Balázs: Egyetem és város partnersége: A Pécsi Tanuló Város-Régió Fórum innovációja
Dr. Kocsis Mihály: Inkluzív pedagógiai műhely a Tanuló város – tanuló régió programban
Major Balázs, Vágner Zsolt: Esztergom a régészek városa

  • , Kooperáció alapú képzések és innovációk. A vállalati és banki környezet innovációi – 2009-es terem, ’E’ épület 2. emelet
    szekcióvezető: Dr. Lükő István – Pécsi Tudományegyetem

 

Dr. Pásztor Szabolcs: Hitelintézeti Szemle – több mint egy tudományos folyóirat
Dr. Lükő István
: A duális képzésben résztvevő oktatók felkészítése. Felnőttoktatási és módszertani aspektusok
Rákosa Gábor Gergely: Működjünk együtt! Együtt működjünk! – Gyakornoki programok gyakorlata nagyvállalatoknál
Kozma Borbála: Blended learning az egészségügyben: néhány jó gyakorlat az orvosképzésből
Dr. Sass Judit, Csillik Olga, Dr. Daruka Magdolna: Gennováció a közgazdászképzés gyakorlatában

  • D,. Felsőoktatás Kutatási Műhelyek hálózata: képzési-, kutatási-, fejlesztési tapasztalatok megosztása – 2001-es terem, ’E’ épület 2. emelet
    szekcióvezető: Dr. Kovács István Vilmos – ELTE

 

Molnárné Stadler Katalin, Kurucz Orsolya Ágnes: Értékelés másképpen – Európai Peer Review a felnőtt-tanulásban
Dr. Habil. Kálmán Anikó: Az egyetemek mint a regionális és innovációs ökoszisztéma vezető szereplői
Géring Zsuzsanna: A részvételi módszertan alkalmazása a felsőoktatás-kutatásban. Az ’Iskola a jövőben’ kutatás felépítése és eredményei.
Horváth H. Attila, Pálvölgyi Krisztián, Bodnár Éva, Sass Judit: „Az esélyteremtő pedagógia intézményi implementációja” – tanulási eredmény alapú képzési programfejlesztés a Budapesti Corvinus Egyetemen

 

11.00 – 11.15  Kávé/frissítők

 

11.15 – 12.15  Plenáris előadások III. – III. előadó, ’E’ épület földszint

Levezető elnök: Prof. Dr. Szántó Zoltán Rektor-helyettes – BCE

Előadók:

            A Magyar Képesítési Keretrendszer és a tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés

Dr Farkas Éva, SZT JGYPK

 

LLP Erasmus COMMIT projekt nemzeti konzultációjának reflexiói
Dr. Németh Balázs – MELLearN ügyvezető elnök

 

Beszámolók a szekciók munkájáról

A Budapesti Gazdasági Egyetem bemutatkozása a 2017. évi MELLearN konferencia házigazdájaként

                Kérdések hozzászólások

12.15 – 13.00  Szendvicsebéd – Aula, ’E’ épület földszint

                        Elutazás

A tervezett program folyamatosan frissül. A változtatás jogát a szervezők fenntartják!

Jelentkezési lap, absztrakt-nyomtatvány és további részletek, érdekességek: www.mellearn.hu/konf_2016

A konferencián elhangzó előadásokból és prezentációkból MELLearN e-tanulmánykötet készül!

A szekció-előadások absztraktjait a felkért szekció elnökök és társelnökök bírálják el!

 

A III-as előadóban lesz a konferencia vendégei számára wifi:

Felhasználónév: MELLearN

Jelszó: Mellearn2016

 

MELLearN titkárság – 2016. április.

 

Főtámogatónk: Magyar Nemzeti Bank

 

 

Challenges to Higher Education – Adaptation in Strategic Partnership

Final Programme of the 12th MELLearN Lifelong Learning Conference

Venue: Corvinus University of Budapest (1093 Budapest, Fővám tér 8. Building ’E’ )

21 April, 2016. – Thursday

09.00 – 10.00  Registration – Coffee Corner – In front of Auditorium III, Building ’E’ – Ground Floor

10.00 – 10.20 Welcome/Chair: Dr. Balázs Németh, MELLearN Executive President

Prof. Dr. Zsolt Rostoványi, Rector – Corvinus University Budapest, Hungary

Prof. Dr. László Imre Komlósi, Vice-Rector – Széchenyi István University

Dr. Tibor Navracsics, Commissioner for Education, Culture and Youth, European Commission – Brussels

10.20 – 12.00 Plenary Session I.      Auditorium III, Building ’E’ – Ground Floor

Chair: Prof. Dr. László Imre Komlósi, vice-rector – Széchenyi István University Győr, Hungary

Keynotes:

The Future of Higher Education in Times of Digitalization – The German Case

Prof. Dr. Joachim Möller – Director of Institute for Employment Research, IAB – Nürnberg, Germany

 

Prof. Dr. Zsolt Rostoványi, Rector – Corvinus University Budapest, Hungary

National and international cooperation possibilities and path of development of higher education institutions
Dr. Éva Kriszt Sándorné, Rector – Budapest Business School, University of Applied Sciences – HRC/Hungarian Rectors’ Conference Budapest, Hungary

Higher Education Innovation: Strengthening Organisational Culture of Partnership Prof. Gábor Halász, Eötvös Loránd University (ELTE) – Budapest, Hungary

The role of the National Bank of Hungary in higher education
Dániel Palotai – Representative of the National Bank of Hungary (Magyar Nemzeti Bank)

Q & A

12.00 – 13.00  Lunch

13.00 – 14.00  Plenary Session II.     Auditorium III, Building ’E’ – Ground Floor

Chair: Dr. habil Anikó Kálmán, Budapest University of Technology and Economics

Keynotes:             Higher education, entrepreneurship and European integration

Dr. Bruno Dallago – Università degli Studi di Trento

Lifelong Learning for Social Dimension. COMMIT Project Reminders for University Context
Dr. Kari Seppälä – EUCEN Vice-President, University of Turku, Finland

14.00 – 14.30  Coffee-break

14.30 – 17.00  Workshop-Session I. – with four strands (A-B-C-D)

                        Strands:

  • ) Labour market partnerships of Higher Education Room 297, Building ’E’, Floor2
  • ) University – City, Region Partnership Auditorium III., Building ’E’, Ground floor
  • ) Potentials and Opportunities of Corporate and Bank Partnerships Room 2009, Building ’E’, Floor2
  • ) Network of Higher Education Research Centres: Forum for Training and Development Experiences

Room 2001, Building ’E’, Floor2

 

18.00 – 20.00  Reception of Corvinus University Budapest         Aula, Building ’E’, Ground Floor

Concert of Tim Nugent-Head – Mátyás Tóth Duo from 18.00 to 18.30

 

  1. April, 2016. – Friday

08.00 – 09.00  MELLearN General Assembly (for institutional delegates only!)

09.00 – 11.00  Workshop Session II. – strands (A-B-C-D)

11.00 – 11.15  Coffee-break

 

11.15 – 12.15  Plenary Session III.    Auditorium III, Building ’E’ – Ground Floor

Chair: Prof. Dr. Zoltán Szántó, Vice-rector – Corvinus University Budapest

Keynote:               Hungarian Qualification Framework and the Application of Learning Outcomes Approach in Higher Education

Dr. Éva Farkas, Associate Professor – University of Szeged, Hungary

 

Reflections on the National Consultation of COMMIT-project

Dr. Balázs Németh, Associate Professor – University of Pécs, Institute of Adult Ed. and HRD

 

                               Reports from Workshops A-B-C-D

Introduction of the Venue of the 13th MELLearN LLL Conference for 2017 – Representative of Budapest Business School

                                               Q & A

 

12.15 – 13.00  Snack-lunch   Aula, Building ’E’, Ground Floor

                        end of programme

The planned programme is under continuous construction, therefore, MELLearN holds every right to change the programme of the conference when necessary!

Please find detailed programme and Abstract-book at: www.mellearn.hu/konf_2016

MELLearN is going to publish its regular Conference e-book soon after the conference in early Fall 2016! Conference papers will be assessed and reviewed by Workshop co-chairs!

 

19 April, 2016 – MELLearN Secretariat

 

 

Main sponsor: Magyar Nemzeti Bank

 

 Felsőoktatási kihívások Alkalmazkodás stratégiai partnerségben címmel megjelent a 2016-os MELLearN Tanulmánykötet a hivatkozásra kattintva olvasható: mellearn_conference_2016

 

DSC_1052

DSC_1086DSC_1088DSC_1090DSC_1091DSC_1094DSC_1098DSC_1061DSC_1063DSC_1064DSC_1066DSC_1067DSC_1069DSC_1074DSC_1078DSC_1079DSC_1080DSC_1083DSC_1084DSC_1034DSC_1035DSC_1038DSC_1039DSC_1040DSC_1045DSC_1047DSC_1048DSC_1050DSC_1052DSC_1056DSC_1058DSC_0993DSC_1000DSC_1001DSC_1006DSC_1007DSC_1008DSC_1010DSC_1014DSC_1016DSC_1017DSC_1020DSC_1021DSC_1022DSC_1023DSC_1024DSC_1026DSC_1027DSC_1028DSC_1030DSC_1031DSC_0002 DSC_0001 DSC_0984DSC_0003 DSC_0004DSC_0005 DSC_0007 DSC_0008 DSC_0009DSC_0011 DSC_0012 DSC_0014 DSC_0017DSC_0018 DSC_0021 DSC_0023 DSC_0025DSC_0026 DSC_0027 DSC_0028 DSC_0029DSC_0031 DSC_0033 DSC_0034 DSC_0038DSC_0040 DSC_0043 DSC_0046 DSC_0051DSC_0055 DSC_0058 DSC_0061 DSC_0069DSC_0839 DSC_0849 DSC_0854 DSC_0904DSC_0906 DSC_0907 DSC_0908 DSC_0909DSC_0910 DSC_0912 DSC_0914 DSC_0916DSC_0920 DSC_0921 DSC_0923 DSC_0925DSC_0927 DSC_0932 DSC_0936 DSC_0937DSC_0939 DSC_0940 DSC_0941 DSC_0945DSC_0946 DSC_0947 DSC_0951 DSC_0953DSC_0955DSC_0958DSC_0959DSC_0962DSC_0963DSC_0964DSC_0966DSC_0969DSC_0971DSC_0972DSC_0974DSC_0975DSC_0977DSC_0979DSC_0980DSC_0982DSC_0983DSC_0984DSC_0985DSC_0986DSC_0987DSC_0988DSC_0991DSC_0992

TEMPUS hírlevel

Tempus Közalapítvány 2016. áprilisi hírlevele:
http://www.tka.hu/showNewsletter.php?ref=46

Kép2

 

A 12. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia plenáris előadásai és szekció előadásai


 

 

 

 

 

Plenáris előadások – 2016. április 21.

Prof. Dr. Joachim Möller: A felsőoktatás jövője a digitalizáció korában – a német példa
Sándorné Dr. Kriszt Éva: A felsőoktatási intézmények hazai és nemzetközi együttműködési lehetőségei és fejlesztési útjai
Prof. Halász Gábor: Felsőoktatási innovációk a partnerség szervezeti kultúrájának erősítése tükrében
Palotai Dániel: A Magyar Nemzeti Bank szerepe a felsőoktatásban
Prof. Dr. Bruno Dallago: Felsőoktatás, vállalkozás és Európai integráció
Dr. Kari Seppälä: Életen át tartó tanulás a társadalmi dimenzióért. A COMMIT projekt üzenetei felsőoktatási kontextusban

Plenáris előadások – 2016. április 22.

Dr. Farkas Éva: A Magyar Képesítési Keretrendszer és a tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés
Dr. Németh Balázs: LLP Erasmus COMMIT projekt nemzeti konzultációjának reflexiói


A szekció – 2016. április 21.

Dr. Batiz Enikő: A távoktatás jelene és jövője a Babes-Bolyai Tudományegyetemen
Kovács Zsuzsanna: Duális képzés – Az együttműködésen alapuló képzési forma
Dina Miletta: Szervezeti tanulási zóna – egy képzők képzése projekt tapasztalatai
Cserné dr. Adermann Gizella: Felnőttképzők a munkahelyen
Dr. Simándi Szilvia: Tevékenységalapú nyílt oktatás
Dr. habil. Reisz Terézia PhD: Andragógusok a munkaerő-piacon

A szekció – 2016. április 22.

Bódis Lajos, Branyiczki Imre, Papp Bence: Az Emberi erőforrások alapképzési szak megújítása a Budapesti Corvinus Egyetemen a munkaerő-piaci igények alapján
Dr. Molnár György
: Elektronikus tanulástámogatási módszerek és lehetőségek a szakképzésben
Dr. Király Zoltán: A duális képzés és az online oktatás
Hegyi-Halmos Nóra: Az iskolai pályaorientációs tevékenységhez szükséges kompetenciák
Fodorné Tóth Krisztina: MOOC – divat és szolgáltatás
Szabó Csilla Marianna, Czifra Sándor: Egy jól szervezett online oktatás gyakorlati tapasztalatai és eredményessége

B szekció – 2016. április 21.

Mészáros Attila: Székesfehérvár fejlődéséért – a város és az egyetemek kapcsolata
Dr. Juhász Erika
: Kulturális tanulás Magyarországon
Tóth Dorina Anna: Közösségi felsőoktatási képzési központ koncepciója Sátoraljaújhelyen
Dr. Koltai Zoltán: Az oktatás városkaraktert alakító szerepe a mai Magyarországon
Dr. Kozma Tamás: Community Learning as PBL – A Model
Rákosi Szabolcs: Mobilis Győr – Együttműködésben a Várossal és az Egyetemmel
Benke Magdolna: Néhány gondolat a tanuló régiók, tanuló városok, tanuló közösségek elméleti vitakérdéseihez

B szekció – 2016. április 22.

Dr. Erdei Gábor: A tanulási folyamatok és terek átalakulásának egy esete – tanulásintenziv ágazat szerepe a lokális tanulási tér formálásában
Dr. Kleisz Teréz: Praxisközösségek, Partnerségek
Dr. Németh Balázs: Egyetem és város partnersége: A Pécsi Tanuló Város-Régió Fórum innovációja
Dr. Kocsis Mihály: Inkluzív pedagógiai műhely a Tanuló város – tanuló régió programban
Major Balázs, Vágner Zsolt: Esztergom a régészek városa

C szekció – 2016. április 21.

Dr. Zimányi Krisztina: Duális képzés a gazdaságtudományi képzési területen, a BGE tapasztalatai
Dr. Bajner Mária: Karrier, pénz, vagy diploma? Egyetemi képzések reformja nemzetközi kitekintésben
Üröginé Ács Anikó: Partneri együttműködés lehetőségei képzési és szakmai területeken az ELTE PPK-n
Péntek Imre: Távoktatási programok Romániában, különös tekintettel a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanítóképző programjaira

C szekció – 2016. április 22.

Dr. Pásztor Szabolcs: Hitelintézeti Szemle – több mint egy tudományos folyóirat
Dr. Lükő István
: A duális képzésben résztvevő oktatók felkészítése. Felnőttoktatási és módszertani aspektusok
Rákosa Gábor Gergely: Működjünk együtt! Együtt működjünk! – Gyakornoki programok gyakorlata nagyvállalatoknál
Kozma Borbála: Blended learning az egészségügyben: néhány jó gyakorlat az orvosképzésből
Dr. Sass Judit, Csillik Olga, Dr. Daruka Magdolna: Gennováció a közgazdászképzés gyakorlatában

D szekció – 2016. április 21.

Kraiciné Szokoly Mária PhD: Egészségfejlesztés, új szempont a diplomások képzésében
Dr. Németh Balázs: Felsőoktatási kutatások az LLP Erasmus COMMIT projektben
Márkus Zsuzsanna, Szabó Barbara: CHERD-HUNGARY- Regionalitás és határmentiség
Bitáné Dr. Biró Boglárka: Egy online kurzus résztvevőinek számszerűsíthető tulajdonságai
Dr. Hercz Mária, Koltói Lilla, Török Erika: TALENTUM – Tanulást támogató pilot program a Kecskeméti Főiskolán
Kováts Gergely: A BCE Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja: visszatekintés és előretekintés

D szekció – 2016. április 22.

Molnárné Stadler Katalin, Kurucz Orsolya Ágnes: Értékelés másképpen – Európai Peer Review a felnőtt-tanulásban
Dr. Habil. Kálmán Anikó: Az egyetemek mint a regionális és innovációs ökoszisztéma vezető szereplői
Géring Zsuzsanna: A részvételi módszertan alkalmazása a felsőoktatás-kutatásban. Az ’Iskola a jövőben’ kutatás felépítése és eredményei.
Horváth H. Attila, Pálvölgyi Krisztián, Bodnár Éva, Sass Judit: „Az esélyteremtő pedagógia intézményi implementációja” – tanulási eredmény alapú képzési programfejlesztés a Budapesti Corvinus Egyetemen

European Lifelong Learning Magazine hírlevele

elm
Az ELM Newsletter legújabb száma letölthető

itt: http://www.elmmagazine.eu/keywords/Refugees