MellearN | Felsőoktatási Hálózat az Életen Át Tartó Tanulásért

Kedves EPALE tagok!

„Az élet az, ami velünk történik, miközben más terveket szövögetünk” – szól a híres idézet, amelyet eredetileg Allen Saunders írónak tulajdonítanak. Ebben a hónapban az élet és a tanulás „köztes” pillanatait járjuk körül.

Saskia Eschenbacher 57 elsősegélynyújtót kérdezett meg olyan munkahelyi élményekről, amelyek mélyen megváltoztatták őket. Sokan meséltek arról, hogyan formálta őket a mentősként vagy tűzoltóként végzett munka, és mennyit fejlődtek ezek során. Ugyanakkor gyakran csak utólag jövünk rá, hogy egy adott pillanat mennyire meghatározó volt – akkor, amikor történik, még nem tűnik annak.

Joe Litobarski ezzel szemben egy tágabb nézőpontot ad egy most nagyon aktuális kérdéshez: mit jelent a mesterséges intelligencia a felnőttkori tanulás szempontjából? A válasz idővel fog kirajzolódni, de nem ez az első alkalom, hogy alapjaiban változtató technológiával találkozunk. Ha egy kicsit hátrébb lépünk, és a történelem hosszabb folyamatában nézzük ezt, talán könnyebben megértjük – és elfogadjuk – a gyors technológiai változás időszakait.

Gyakran csak akkor mesélünk történeteket a tanulásról, amikor már minden lezárult, és elértük az eredményeket. Pedig sokszor a legfontosabb felismerések közben születnek, amikor még alakulnak a dolgok. Pont erről szól az EPALE Közösségi Történetek kezdeményezés: őszinte, személyes gondolatok a tanulás és a változás folyamatáról. Ha van egy története vagy élménye, ami megmaradt Önben, érdemes megosztania a közösséggel.

Heini Huhtinen – EPALE felnőttképzési szakértő

KÖZTES TEREK: Az EPALE 2026. évi közösségi történetek felhívása

Minden oktató és képző életében vannak olyan pillanatok, amelyeket nehéz egyértelműen kategorizálni. Egy tanuló, aki csak egy tanfolyamra érkezett, de végül olyan élménnyel távozott, ami új irányt adott az életének. Egy beszélgetés, ami váratlanul más irányt vett, és még sokáig veled maradt. Vagy egy tanulási folyamat (akár a sajátod), ami végül sokkal többről szólt, mint pusztán készségekről. Az EPALE ilyen történeteket keres. Nem csiszolt sikersztorikat vagy „legjobb gyakorlatokat”, hanem őszinte, emberi történeteket arról, hol találkozik a tanulás és a jó élet. Lehet, hogy pont az Ön története az, amire másoknak szükségük van.

► Olvasson tovább és ossza meg történetét!

A gondoskodás rejtett ára

Nap mint nap rengetegen viselik mások szenvedésének érzelmi terhét – nemcsak a mentősök és tűzoltók, hanem mindenki, akinek a munkája során kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel kell foglalkoznia. Tőlük elvárják, hogy minden helyzetben figyelmesek, nyugodtak és együttérzők legyenek – műszakról műszakra, veszteségről veszteségre. De mi történik azzal, aki hosszú távon ezt a terhet hordozza? Ebben a számban egy fontos kérdést járunk körül: mi van akkor, ha az empátia nem állandó tulajdonság, hanem egyfajta erőforrás, ami idővel kimerülhet? És ha ez így van, akkor milyen felelősségünk van – egyénként, szervezetként és társadalomként – ennek megőrzésében?

► Olvassa el Saskia Eschenbacher teljes cikkét (EN)

Voltunk már itt korábban? – Visszatekintés Joe Litobarski EPALE webináriumára

„Minden új technológia ígéretekkel érkezik. A rádió majd tanítani fogja a tömegeket. A televízió demokratizálja a tudást. A közösségi média mindenkinek hangot ad. Most pedig a mesterséges intelligencia alakítja át azt, hogy hogyan gondolkodunk a tanulásról, az információról és a közéletről. Már megint. Mielőtt azonban teljesen elragadna minket a lelkesedés vagy az aggodalom, érdemes feltenni a kérdést: voltunk már ilyen helyzetben?” Ezzel a gondolattal indította Joe Litobarski, a Maastrichti Egyetem doktorandusza az EPALE közösség számára tartott webináriumát – egy olyan beszélgetést, amely kevésbé az algoritmusokról, inkább arról szólt, mit tanulhatunk a történelemből.

► Nézze meg a webináriumot! (EN)

A „brain drain” és a készségek szerepe: miért fontosabb, mint valaha az EU készségek uniója kezdeményezése

Európa egy csendes válsággal néz szembe. Tehetséges, képzett emberek hagyják el azokat a közösségeket, amelyek korábban támogatták őket – és ezzel nemcsak gazdasági, hanem társadalmi űrt is hagynak maguk után. Ez hatással van a közszolgáltatásokra, visszafogja az innovációt, és fokozatosan gyengíti a bizalmat az intézmények iránt. Azok a körülmények, amelyek miatt az emberek elmennek vagy nem térnek vissza, nem véletlenül alakulnak ki: szakpolitikai döntések, beruházások és intézményi működések eredményei.Ez viszont azt is jelenti, hogy változtathatók – ha megértjük, mi a tét, és hogy kinek, köztük a felnőttképzés szereplőinek, milyen szerepe van a megoldásban.

► Tudjon meg többet!