Monthly Archives: november 2017

Hogyan segíthet az Erasmus+ program a korai iskolaelhagyás megelőzésében?

Szeretettel meghívjuk a Tempus Közalapítvány által szervezett szemináriumra, melynek témája az Európai Bizottság által meghirdetett kiemelt szakpolitikai irány, a korai iskolaelhagyás megelőzése. Előadásokra, szakértői kerekasztalra és projektbemutatókra várjuk mindazokat, akik szeretnének egy átfogó képet kapni a szakterületről.

Időpont: 2017.12.11. 10.00-15.00
Helyszín: Tempus Közalapítvány (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. 6. emelet, Brüsszel terem)

A program első részében a felvezető előadást követően szakértői kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, majd a nap második felében a korai iskolaelhagyás megelőzéséért szolgáló példaértékű Erasmus+ projektek mutatkoznak be.

A felvezető előadás során előadónk egy átfogó elméleti képet fog nyújtani a hallgatóság számára a korai iskolaelhagyás, mint európai uniós szakpolitikai téma jelentőségéről, a CroCooS projekt főbb megállapításai alapján.

A kerekasztal-beszélgetésen oktatáskutatók, gyakorlati szakemberek és az állami szabályozási terület képviselői cserélnek eszmét az iskolaelhagyás magyarországi helyzetéről, illetve a szabályozás elméleti és gyakorlati megjelenéséről. A beszélgetés fókuszában az Erasmus+ program, mint szakpolitikai eszköz ilyen irányú felhasználási lehetőségei állnak.

A folytatásban négy sikeres Erasmus+ együttműködés mutatkozik be, amelyek a köznevelés, a szakképzés, az ifjúság és a felnőtt tanulás terén járultak hozzá sikeresen a korai iskolaelhagyás megelőzéséért.

Végezetül három projekt – QALLCroCooS és ESLplus – eredményeit ismerhetik meg, amelyek segítséget jelenthetnek helyi együttműködések kialakításában, korai jelzőrendszer bevezetésében és abban, hogy hol érdemes mások, akár külföldi iskolák, jó gyakorlatait keresni a témában.

A részletes programért és regisztrációért kattintson ide.

GEM Report 2017/8

Az új Global Education Monitoring Report linkje:

Accountability in education. Meeting our commitments

Elérhetősége itt: http://unesdoc.unesco.org/images/0025/002593/259338e.pdf

 

Hírlevél – 2017. november

TEMPUS hírlevél:
http://www.tka.hu/showNewsletter2.php?ref=87

EAEA Newsletter 6/2017

Az EAEA Policy News:
http://mailchi.mp/eaea/c9lelgjwcd-874441?e=6331c16a8e

PASCAL International Observatory Site Digest for 21/11/17

A PASCAL honlap-esemény gyűjtése:
https://us2.campaign-archive.com/?e=98989c0020&u=ea43bac87ac57ae423e8456e7&id=b43cfa67db

NEMO – Newsletter 11/2017

A NEMO hírlevél az alábbi linken olvasható:
http://www.ne-mo.org/?tx_newsletter_p%5Baction%5D=show&tx_newsletter_p%5Bcontroller%5D=Email&type=1342671779&c=f5bfcf80413c86c69ea54a19ac223431

Oktatási és Képzési Figyelő 2017 | Európai Bizottság

Oktatás és képzés Európában: az egyenlőtlenségek továbbra is kihívást jelentenek
Európai Bizottság | Oktatási és Képzési Figyelő 2017. évi kiadás

Az Európai Bizottság közzétette az Oktatási és Képzési Figyelő 2017. évi kiadását, melynek tanúsága szerint a tagállami oktatási rendszerek egyre befogadóbbak és hatékonyabbak. A jelentés ugyanakkor azt is megerősíti, hogy a diákok iskolai végzettsége nagyban függ társadalmi-gazdasági hátterüktől. A dokumentumból az is kiderül, hogy a legtöbb tagállamban előrelépés történt az oktatás megreformálásával és korszerűsítésével összefüggő legfontosabb uniós célok elérése felé, ugyanakkor további erőfeszítésekre van szükség az oktatáson belüli méltányosság megvalósítása érdekében.

Az iskolai végzettség fontos szerepet játszik a társadalmi eredmények meghatározásában. A csak alapfokú végzettséggel rendelkezők esetében csaknem háromszor akkora annak valószínűsége, hogy szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben éljenek, mint a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknél. A Figyelő legfrissebb adatai azt is mutatják, hogy 2016-ban az alsó középfokú végzettséget szerző 18–24 év közötti fiatalok mindössze 44%-a rendelkezett munkaviszonnyal. A teljes népességet (15–64 évesek) tekintve pedig a munkanélküliség sokkal gyakoribb a csak alapfokú végzettséggel rendelkezők között (16,6%), mint azok körében, akik felsőfokú végzettséget szereztek (5,1%). Ugyanakkor a tanulók eredményeit alapvetően meghatározza társadalmi-gazdasági helyzetük: a leginkább hátrányos társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező tanulók 33,8%-a, míg legkiváltságosabb helyzetű társaik mindössze 7,6%-a tartozik a gyengén teljesítők közé.

Teljes, magyar nyelvű sajtóközlemény
http://europa.eu/rapid/press-release_IP-17-4261_hu.htm

Oktatási és Képzési Figyelő 2017 – Education and Training Monitor 2017
https://ec.europa.eu/education/sites/education/files/monitor2017_en.pdf

A Képzési Figyelő weboldala
http://ec.europa.eu/education/policy/strategic-framework/et-monitor_en

PASCAL International Observatory Site Digest for 14/11/17

PASCAL honlap téma-gyűjtése:
https://us2.campaign-archive.com/?e=98989c0020&u=ea43bac87ac57ae423e8456e7&id=9c0b9b805f

NAVIGÁTOR 2017 – Szakmai műhelynap a foglalkoztathatóságért, Európa a polgárokért információs napok

A Tempus programja a MELLearN hírekben:
http://www.tka.hu/showNewsletter2.php?ref=86

Here is the latest CR&DALL Site Digest for 16/11/17

A CR-DALL hírgyűjtést a MELLearN hírekben:
https://us7.campaign-archive.com/?e=1d62368110&u=6006287ada4a4e8ac881f6843&id=474c20d7f2