CONVERGENCE c. nemzetközi felnőttképzési folyóirat

Új lapszámmal jelentkezik a CONVERGENCE c. nemzetközi felnőttképzési folyóirat. Ismerje meg Ön is!

Megjelent a CONVERGENCE c. folyóirat aktuális száma, mely igyekszik számot vetni a felnőttkori tanulás társadalmi, gazdasági és környezeti relációjú „hasznaival”. Az egybegyűjtött írások rámutatnak úgy globális, mint lokális/regionális kihívásokra, azaz a tanulást érintő olyan alapvető kérdésekre, mint méltányosság, a befogadás, az egyenlőség és a tisztelet, valamint a szolidaritás.

A felnőttoktatók valódi kritikai demokráciát kínálnak azokban a területeken, ahol működnek, ahogyan az mindig is volt a népoktatás esetében, gyakran elmosva a határokat a különböző korcsoportok között, ellentétben a formalizált, „nyugati” típusú oktatással. Számos ilyen példát mutattak be a 2025-ös Kritikus Felnőttképzés és Oktatás (CALE 2025) konferencián Máltán tavaly novemberben. 

A Convergence – An International Adult Education Journal ezen konkrét száma néhány, eredetileg a konferencián bemutatott előadás írásos anyagát tartalmazza, nevezetesen Roberta Piazza előadását, valamint Jesus Jaime-Diaz, SandraVatrella és Maria Chiara Caló, Ana Luisa Costa, Henrique Vaz és Isabel Menezesvalamint Sabina Barbato írásait. A konferencia további előadásai, és talán az UNESCO novemberi „kis” szemináriumának előadásai is következő számokban jelennek meg. Ez a szám további anyagokkal is szolgál számunkra. Ezek közé tartozik Yasuko Nagai munkája az ausztrál őslakosokról, valamint Carlo Orefice és Antonio Vigilante cikke Ivan Illichről, az értelmiségi születésének centenáriumáról (1926-2026), és Aldo Capitiniről. Utóbbi „omnicrazia” koncepciója visszhangra találhat a korábban a közösségi demokráciával kapcsolatban kifejtett aggodalmak fényében. Az őslakos népességről szóló cikkek ebben a számban Dip Kapoor, az edmontoni Alberta Egyetem munkatársának kiváló munkáját idézik fel. A Convergence korábbi munkatársaként ismert a „déli” szubaltern társadalmi mozgalmak, nevezetesen az indiai Adivasi körében végzett munkájáról. Sajnos Dipet tavaly túl korán ragadták el ebből a világból. Ali Abdi, régi barátja és munkatársa tiszteleg írásával előtte. Emellett Heribert Hinzen idézi fel Rita Süssmuth munkásságát, a német politika és a felnőttoktatás vezető személyisége előtt.

Végül e lapszám három könyvismertetést is tartalmaz. Olvassa Ön is!

Az ismertetett lapszám itt érhető el.

Forrás: Volume 47, No. 1, pp. 1-2 Convergence/ia/e 2026, ISSN 2791-1675 – vol-47-No-1