Monthly Archives: május 2022

Felnőttkori Alapkészségek

„Kedves Felnőttoktató Kollégák és Szakértők! 

Az EBSN (Európai Alapkészség Hálózat) kezdeményezésére és az ERASMUS+ Program támogatásával létrejött Szakmai Továbbképzés Sorozat keretében lehetőség nyílik a „Felnőttkori Alapkészségek” című online képzés elsőkörös megvalósításában való ingyenes részvételre. A képzési lehetőséget magyarul beszélő résztvevőknek hirdetjük és magyar nyelven facilitáljuk, de a tanulást támogató anyagok egyelőre angol nyelven érhetők csak el a pilot időszakban. 

A képzésre 2022 június 6- július 1. közötti időszakban kerül sor. Formája 4 hetes online képzés (kb. heti 4-5 óra, összesen mintegy 20 órát jelentő elfoglaltsággal), mely során az előrehaladás önálló tanulással és önellenőrzéssel történik, a tanulás támogatását pedig fórum beszélgetések és két tutorált webinárium (Zoom) biztosítja magyar nyelven. 

A képzés célja, hogy elősegítse az alacsony képzettségű felnőtteket oktatók számára az alapkészségek hiányosságai által okozott kihívások megértését és figyelembevételét a saját oktatói gyakorlatuk során. A képzés feltárja azokat a tényezőket, melyek az alacsony szintű felnőttkori alapkészségekhez vezetnek, és segíti az oktatókat, hogy képesek legyenek felnőtt tanulóik számára egyéni fejlődési utak bejárásának támogatására.

A képzés hozzáférést biztosít számos nemzetközi, a területen mértékadó forrásanyaghoz, jó gyakorlathoz.

https://mellearn.hu/wp-content/uploads/2022/05/pilot-1.pdf

Oktatás és képzés az EU-ban és itthon – a Tempus Közalapítvány szakpolitikai hírlevele – KÜLÖNSZÁM

https://oktataskepzes.tka.hu/hu/szakmai-kiadvanyok-es-esemenyek-220516083245

Felsőoktatási LLL: Új kihívások és megoldások – A modellváltás és COVID Pandémia hatásai. 2022. június 8. Milton Friedman Egyetem

A konferencia tervezett programja elérhető itt: https://mellearn.hu/konferencia-program-2022/

Szeretettel meghívjuk az„EURÓPAI,  REGIONÁLIS, ÉS NEMZETI IDENTITÁS” konferenciára, mely a Milton Friedman Egyetem és a Francia Intézet közös szervezésében kerül megrendezésre.

Időpont: 2022.05.10. (09:30-16:00)

Helyszín: Francia Intézet (1011, Budapest, Fő utca 17.)

Az eseményt angol, francia és magyar nyelven hallgathatják, szinkrontolmács biztosítása mellett. 

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött: ezen a linken.

Tisztelettel:

Perényi János

rektor

Oktatás és képzés az EU-ban és itthon – a Tempus Közalapítvány szakpolitikai hírlevele – KÜLÖNSZÁM

A Tempus Közalapítvány szakpolitikai hírlevele: http://oktataskepzes.tka.hu/hu/2022-majusi-kulonszam